A kristályok világa I.

Nyomtatás E-mail

A kristályok világa I.

A KRISTÁLYOK MÁR AZ ŐSI CIVILÁCIÓK IDEJE ÓTA SZOLGÁLJÁK A FÖLDET ÉS AZ EMBERISÉG EGÉSZSÉGÉT ÉS ÉLETÉT. A TEREMTÉS KEZDETE ÓTA JELEN VANNAK ÉS SUGÁROZZÁK A SZERETETT REZGÉSEKET – AMELY NÉLKÜL A FÖLD MÁR MEGHALT VOLNA – HISZEN MINDEN ÉLŐLÉNY A SZERETETTBŐL TÁPLÁLKOZIK.
A KRISTÁLYOK FELADATA MINDIG IS AZ ENERGIÁK FELERŐSÍTÉSE ÉS SZÉTSUGÁRZÁSA VOLT. ATOMSZERKEZETÜK TELJESEN SZIMMETRIKUS – A TÉR MINDEN IRÁNYÁBA AZONOS – EZÉRT A LEGIDŐTÁLLÓBB TERMÉSZETES ANYAG A FÖLDÖN.
SZERKEZETÉNEK KÖSZÖNHETŐEN KÉPES ELRAKTÁROZNI AZ ENERGIÁKAT – AMELYEK INFORMÁCIÓKAT TARTALMAZNAK. EGY-EGY KRISTÁLYBAN HATALMAS MENNYISÉGŰ INFORMÁCIÓT LEHET TÁROLNI – AMELYET CSAK AZ ARRA ALKALMAS – MEGFELELŐEN MAGAS REZGÉSEN LÉVŐ SZEMÉLY TUD „KIOLVASNI”.

MÁR A LEMÚRIAI – ATAISZI ÉS ATLANTISZI IDŐKBEN IS KRISTÁLYOKAT ALKALMAZTAK A GYÓGYÍTÁSNÁL. KIFEJEZETTEN ERRE A CÉLRA ÉPÍTETTEK KRISTÁLY TEMPLOMOKAT – AMELYEK KÜLSŐ FALAI EGYSZERŰ KŐZETBŐL ÁLLTAK – BELÜLRŐL VISZONT MEGHATÁROZOTT FORMÁKBAN DRÁGAKÖVEKKEL ÉS FÉLDRÁGAKÖVEKKEL – KRISTÁLYOKKAL VOLTAK A HELYSÉGEK FELTÖLTVE.
I.E. 1600-BÓL MÁR TALÁLTAK OLYAN ÍRÁSOKAT – AMELYEK A KRISTÁLYOK GYÓGYÍTÓ EREJÉRE ÉS AZOK ŐSI ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZNAK – DE HIPPOKRATÉSZ – AZ ORVOSTUDOMÁNY ATYJA IS FOGLALKOZIK A MŰVEIBEN A KRISTÁLYOKKAL.
TEHÁT EZ A FAJTA GYÓGYMÓD – MÁR NEM ÚJKELETŰ – DE MOST KEZDŐDIK A KITELJESEDÉSE. NAPJAINKBAN MÁR NAGYON SOKAN FOGLALKOZNAK TERMÉSZETES GYÓGYÍTÁSSAL – EZEN BELÜL IS KRISTÁLYOKKAL VALÓ GYÓGYÍTÁSSAL.
SAJNOS A MAI EMBERI GYARLÓSÁG ITT IS MEGMUTATKOZIK - UGYANIS ENNEK HATÁSÁRA SOKAN NYERESÉGVÁGYBÓL FELFEDEZTÉK – HOGY A KRISTÁLYOKAT ELŐ LEHET ÁLLÍTANI MESTERSÉGES MÓDON IS. TEHÁT OLYAN SZOKVÁNYOS KRISTÁLYBÓL – AMI VISZONYLAG GYAKRAN ELŐFORDUL ÉS OLCSÓ – MESTERSÉGES BEAVATKOZÁSSAL HAMISÍTANAK OLYAN KRISTÁLYOKAT – AMELYEKET NEHEZEBB BESZEREZNI ÉS SOKKAL TÖBBE IS KERÜLNEK. ÍGY RENDÍVÜL NAGY KÁRT TESZNEK A KRISTÁLYBAN – AMI UTÁNA MÁR HASZNÁLHATATLANNÁ VÁLIK. A FESTETT – VAGY MESTERSÉGESEN HŐKEZELT KRISTÁLY SZERKEZETE ÉS RÉZGÉSE MEGVÁLTOZIK – EZÁLTAL MEGSZŰNIK EREDETI TULAJDONSÁGA – MELYET A GYÓGYÍTÁSNÁL LEHETETT VOLNA ALKALMAZNI. AZ ILYEN KRISTÁLYOKKAL TÖBB KÁRT CSINÁLUNK MINT HASZNOT – ÚGYHOGY A GYANÚS EREDETŰ ÁSVÁNYOKAT INKÁBB NE VEGYÜK MEG!

A VILÁGBAN MOST SZÁMOS OLYAN REJTÉLYES JELENSÉG LÉTEZIK – AMELYRE A TUDOMÁNY SEM TUD ELFOGADHATÓ VÁLASZT ADNI. AZ EGYIK ILYEN REJTÉLY A KRISTÁLYKOPONYÁK – VAGY A MAJÁK SZÓHASZNÁLATÁVAL „BESZÉLŐ KRISTÁLYFEJEK” LÉTEZÉSE. A VILÁG EGYIK LEGISMERTEBB KRISTÁLYFEJE A MITCHELL HEDGES FÉLE – MELYET A MAI BELIZE TERÜLETÉN TALÁLTAK AZ 1920 ÉVEK ELEJÉN. EZ MÁR AKKOR IS NAGY PORT KAVART A VILÁGON ÉS RENGETEG ELLENTMONDÁSOS VÉLEMÉNY ÉS ÁLLÍTÁS KERÜLT NAPVILÁGRA. SAJNOS CSAKIS TUDOMÁNYOSAN – MŰSZEREKKEL PRÓBÁLTÁK MEGKÖZELÍTENI EZT A DOLGOT – EZÉRT A KUTATÓK NEM SOKRA JUTOTTAK EZZEL KAPCSOLATBAN – ILLETVE RÖVID VIZSGÁLÓDÁS UTÁN VISSZAKÜLDTÉK A KRISTÁLYFEJET AZ ŐRZŐJÉNEK AZ ÍGÉRT TÁJÉKOZTATÁS NÉLKÜL. A MŰSZERES VIZSGÁLAT ANNYIT AZÉRT MEGÁLLAPÍTOTT – HOGY MA KÉPTELENEK LENNÉNK A VIZSGÁLT BESZÉLŐ FEJEKET ELŐÁLLÍTANI. EBBŐL LEVONHATÓ AZ A KÖVETKEZTETÉS – HOGY A MAI FÖLDI TUDÁST MEGHALADÓ FORRÁSBÓL EREDNEK EZEK A CSODÁLATOS ALKOTÁSOK.
RENGETEG FELJEGYZÉS SZÜLETETT ARRÓL – HOGY MILYEN KÜLÖNLEGES JELENSÉGEK ÖVEZIK EZEKNEK AZ ŐSI KRISTÁLYFEJEKNEK A MINDENNAPJAIT. KÜLÖNBÖZŐ GONDOLATI - HANG ÉS FÉNY MEGNYILVÁNULÁSOK ÉRZÉKELHETŐK SŐT KÉPESEK ILLATOKAT IS KIBOCSÁJTANI.
A KRISTÁLYOK A REZGÉSEK ÉS AZ ENERGIA TÁRHÁZAI. EZ A KRISTÁLYFEJEKRE HATVÁNYOZOTTAN IGAZ. ÓRIÁSI ENERGIA TERET KÉPESEK KIALAKÍTANI – ILLETVE A BENNÜK REJLŐ TUDÁSANYAGOT GONDOLATREZGÉSEK FORMÁJÁBAN ÁTADNI. AZ ÁLTALUK  VALÓ TANULÁS SOKSZOROSA A MAI KÖNYVOLVASÓS FOLYAMATNAK. EMELLETT A GYÓGYÍTÓ EREJÜK FELBECSÜLHETETLEN ÉRTÉK!
A LEGPONTOSABBAN TUDJÁK FELMÉRNI AZ EMBERI EGYSÉGET – TESTI-LELKI SZINTEN EGYARÁNT. KÉPESEK AZ ENERGIARENDSZERBEN LÉVŐ ELAKADÁSOKAT ÉS ELVÁLTOZÁSOKAT HELYREHOZNI – ÍGY A BETEGSÉGEKET IS HATÉKONYAN KEZELIK.
AZ ELSŐKÉNT ELŐKERÜLT KRISTÁLYFEJ ÓTA – TÖBB HELYEN BUKKANTAK FEL A FÖLD KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIN EHHEZ HASONLÓ - ŐSI EREDETŰ KRISTÁLYKOPONYÁK.
SOKAN ÚGY VÉLIK – HOGY AZ Ő KÜLDETÉSÜK AZ – HOGY FELKÉSZÍTSÉK AZ EMBERISÉGET A VÁLTOZÁSOKRA – HOGY EGY MAGASABB TUDATSZINTRE EMELJENEK MINKET ÉS AZ ÚGYNEVEZETT DIMENZIÓVÁLTÁST ELŐSEGÍTSÉK ITT A FÖLDÖN.
HATALMAS TUDÁST HOZTAK MAGUKKAL ÉS TISZTA SZÁNDÉKKAL – A SZERETETT VEZÉRELTE ŐKET – HOGY MEGNYISSÁK AZ EMBERI ELMÉT VALAMI OLYAN DOLOG BEFOGADÁSÁRA – AMELY A MOSTANI HÉTKÖZNAPI ÉLETÜNKBŐL SAJNOS HIÁNYZIK. EGY MAGASABB RENDŰ LÉTEZÉS MEGNYILVÁNULÁSAI ŐK – MELYNEK IDEJE TERET ENGEDNÜNK – HOGY EZÁLTAL MEGTAPASZTALHASSUK A TELJESSÉGET – A VALÓDI EGYSÉGET.
 
free pokerfree poker

Keresés

Egész-ség Bár Klub

Jelöljön a Facebookon!

Reklámok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelem - Impresszum - Médiaajánlat - Oldaltérkép