Savas, nem savas, savas, nem savas…

Nyomtatás E-mail

Mostanság a média minden formájában a szervezet elsavasodásáról, annak káros hatásairól beszélnek, cikkeznek. A változás feltűnő, mert nem is olyan rég hasonló hangvétellel a Candida fertőzés volt a középpontban. Felmerült bennem a kérdés, hogy a felismerés mögött mi állhat, és valóban újdonságról van-e szó. 

Régi könyveim között kutakodva rátaláltam arra, hogy már az 1920-30-as évek vegetáriánus mozgalmának orvos hívei is szólnak az elsavasodásról. Azóta eltelt 70-80 év és ezek szerint egy helyben állunk, és még azt is elfelejtettük, hogy a világon van. A probléma azonban nem stagnált, hanem romlott. Sokat romlott. Valószínűleg annyira, hogy ma már nem tudjuk nem észre venni.Ha már nem dughatjuk tovább a homokba a fejünket, akkor lehet, hogy az a kötelességünk, hogy újra át kell gondolnunk a tennivalókat.  

Először nézzük meg, hogy mik befolyásolják a szervezet vegyhatását. Itt is érvényesül az amint kint úgy bent elv, mely szerint a két ok egyszerre és egymást feltételezve jelenik meg. Ne csak a táplálkozásunkat tegyük mérlegre, hanem vizsgáljuk meg mennyire rohanunk, mennyire hajszolt az életünk. Ugyanakkor eleget mozgunk? Vagy autóban, képernyő előtt töltjük el az időnket. Étkezésünkre néhány percet szánunk és befaljuk azt, vagy alaposan megrágva eszünk. Mindezek a külső okok savas energiájúak. Belső ok a táplálék összetétele. A túl sok fehérje, zsír. Felületesen kapkodó légzés és a kevés folyadékfogyasztás. Ugye, hogy a fentiek globálisan jellemzőek a modern életre? 

A megoldást is régen ismerjük, 70 éve. A határidőkkel teletűzdelt naptárunkba rendszeresen iktassunk pihenőket is. Találjuk meg a megfizethető aktív mozgás lehetőségét. Ne sajnáljuk az időnket a szórakozástól sem. Étkezési szokásainkat alakítsuk át úgy, hogy a zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék alkossák annak gerincét. Iktassunk be a természetes évciklusnak megfelelően étkezési pihenőket, más néven böjtöket. 

Tudom, ezek a nehezebb megoldások. Az az előnyük van, hogy hosszútávon tarthatóak és mellettük nem lesz szükség gyári lúgosítókra. Ha valakinek nincs módja (ténylegesen nincs) teljes váltásra vagy gyorssegélyre van szüksége, akkor bátran használhatja az előre gyártott termékeket. Csak ne felejtse el azt, hogy azok részleges megoldást adhatnak.

Azt még hozzá kell fűznöm, hogy még mielőtt bárki dönt életmódja, lúgosítás ügyben mérje fel testi alkati típusát. Attól függ a lúgosítás mértéke. Ellenkező esetben átlendülhet a ló túlsó oldalára, és a szervezetét túllúgosítja. És az ugyanolyan káros, mint a túlsavasodás.  

Dr. Sipos Tibor

 
free pokerfree poker

Keresés

Egész-ség Bár Klub

Jelöljön a Facebookon!

Reklámok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelem - Impresszum - Médiaajánlat - Oldaltérkép