Környezetvédelem, energiatakarékosság

Nyomtatás E-mail

Környezetvédelem, energiatakarékosság.

Nagyon sok ember fejében a környezetszennyezés kapcsán egy füstölgő gyárkémény képe rémlik fel, és hiszik tévesen, hogy az ipari létesítmények tehetők felelőssé a klímaváltozásért. A valóság ezzel szemben az, hogy ma Magyarországon az összes felhasznált energia közel 40%-át a lakosság fogyasztja el.

Minden egyes ember egyéni döntéseivel, saját hétköznapi szokásaival hatással van az éghajlatváltozásra, következésképp e döntések, szokások megváltoztatásával minden egyes ember tehet is a klímaváltozás ellen. Tanítsuk meg gyermekeinket, és mutassunk példát mi magunk is, hogy annyi energiát használjunk csak fel, amennyi feltétlenül szükséges. Használhatunk energiatakarékos fogyasztókat. Led világítást alkalmazva 60-80% energia megtakarítást is elérhetünk. Alkalmazhatunk kisebb teljesítményű napelemet is, (a napelemek egyenáramot állítanak elő, amit egy akkumulátorban tudunk tárolni a felhasználásig) hogy ezzel üzemeltessük lakásunk világítását. Itt a költségek (lakás mérettől, és igényektől függően) hamar megtérülnek, mivel az egyenáramról működő ledek jóval olcsóbbak, mint a váltakozó áramra kialakítottak. Napelemes rendszerrel (ide már nagyobb teljesítményű kell, de jóval több a megtakarítás is) gyakorlatilag ki lehet váltani a gáz illetve elektromos fűtésrendszert is, infrapaneles fűtésre kialakítva az épület fűtését. Az infrapanelekkel nem szennyezzük környezetünket, mint a gázkazánnal, élettartamuk viszont többszöröse. Nem kell hozzá különböző biztonsági, és hatósági vizsgálat, nem okozhatnak égési sérülést, mint a konvektorok, mert a hőmérsékletük 30-35 ºC. Természetesen lényeges a lakásunk jó hőszigeteltsége is, ami télen a meleget, nyáron a hideget tartja a lakásunkban.  

Ha csak a világítást alakítjuk ki az energiatakarékosra, ezzel is megtettük az első lépést a környezetünk védelme érdekében, nem beszélve arról, hogy kevesebbet kell fizetnünk az áramszámlánkból. Bővebb felvilágosítást a rendszer kialakításáról, vagy egyéb környezet, és egészségvédő lehetőségekről a +36 70 581-7678 telefonon vagy személyesen kaphatnak.

  

Bíbor József

 
free pokerfree poker

Keresés

Egész-ség Bár Klub

Jelöljön a Facebookon!

Reklámok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelem - Impresszum - Médiaajánlat - Oldaltérkép