Rejtélyes önismeret

Nyomtatás E-mail
 

„ISMERD MEG ÖNMAGAD”- áll a delphoi jósda falán. Sokat találkozunk ezzel a mondattal, de vajon mit jelenthet ez számunkra a hétköznapokban? Hogyan juthatunk el valódi lényünkhöz, belső világunkba, rejtélyes önmagunkhoz? Hogyan induljunk el ezen az ismeretlen úton?

  

Ki vagyok ÉN?  Ez az egyszerűnek tűnő kérdés már sokunkban sokszor felmerült. Mennyire nehéz megtalálni rá a választ. Vajon az vagyok én amilyennek mások látnak? Nem, nem az vagyok, de sokat segíthet, ha első lépésként másoktól, elsősorban közvetlen környezetünktől kérdezzük meg, milyennek látnak ők bennünket. Milyen kép alakult ki rólunk azokban, akik a hétköznapokat élik velünk: szeretteink, családunk, barátaink, munkatársaink. Valószínűleg sokféle színnel festett kép tárul elénk és nem csak vidám, szép színekkel találkozunk. Más-más szerepünkben érintkezünk velük, ezért más-más oldalunkat látják és ismerik.  Jó tudni, hogy ők is saját „szűrőjükön”, saját tapasztalataikon keresztül szemlélnek bennünket, így gyakran torzulhat az a kép, amelyet rólunk alkotnak, nemcsak jó, hanem rossz irányba is. Vajon ez az igazi kép? Mennyire valódi az a tükör, amit ők tartanak elénk? Biztos, hogy nem ebben a tükörben látjuk meg igazi önmagunkat, azonban mindenképpen segít egy őszintén feltett kérdésre kapott őszinte válasz, egy igazi beszélgetés segítségünkre lehet. Sokat segít, ha nem kritikát kapunk, ha nem ítélkeznek felettünk, nem minősítenek, hanem elmondják velünk kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat. Ha érdeklődve, kíváncsian hallgatjuk a választ, még építkezhetünk belőle. Raktározzuk el  az utunk során még elővehetjük és hasznunkra lehet.

 

A következő, legfontosabb lépés feltenni a kérdést önmagunknak: milyennek látom magamat? Milyennek szeretném látni saját magam? Ha lehet ezek a kérdések még nehezebbek, hiszen közvetlen közelről szemléljük önmagunkat. Nehéz a válasz, hiszen lényünk egy része önmagunk számára, hétköznapi tudatunkkal nehezen feltárható. Nem tudunk a létezéséről. Azért is nehéz a válasz, mivel énünknek van egy sajátos tulajdonsága: védi saját magát. Ha a kép önmagunk számára nem megfelelő, nem feldolgozható, különböző furfangos módszerekkel védekezünk ez ellen, pajzsként magunk elé emeljük, hogy az önmagunkról kialakult kép ne sérüljön. Érdemes életünk történéseit, cselekvéseit néhány lépés távolságból vizsgálni, határozottan jót fog tenni éleslátásunknak egy kis távolság. Még egy apróság, önmagunkat is tiszteljük meg azzal, hogy nem ítélkezünk saját magunk felett sem. Szemlélődjünk, csendesedjünk el és induljunk el a középpontunk felé. Ha van egy bizalmas társ, akinek bármit elmondhatunk, legrejtettebb álmainkat is, akinek rajzolhatunk, alkothatunk és mindezeket megőrzi, sokat segíthet az utazásunk során. A naplód ilyen, keresd meg!

 

Milyen szeretnék lenni? A kérdés ismét jó és nehéz. Ha az a kép, amilyen szeretnék lenni, s az, amilyennek megélem önmagam túlságosan távol esik egymástól biztos alapja lehet mindennapjaink szorongásának, gátlásaink kialakulásának. Ha mindezeket az érzéseket gyakran éljük meg, akár testi tünetek is jelentkezhetnek. A betegségekek kialakulásának a csírájához jutottunk el. Ezért is fontos megismerni önmagunkat.

 

Popper Péter így nyilatkozik erről a Tigris és majom c. könyvben: „…Az önismeret nem gyógyít .Eljön egy fóbiás beteg, végigmegy az önismereti terápián, és egy önmagáról keveset tudó fóbiásból önmagáról sokat tudó fóbiás lesz…. Addig kell lemászni, amíg el nem jutunk oda, hogy hol keletkezett, hol indult el a neurózis, mi az az élmény, amelyet el kell fojtani, mert az illető teherbírását meghaladta, és felnőtt fejjel vagy évtizedek múlva újra kell élni másképp. Az analízis a másként újraélése ugyanannak a dolognak.”

 

Fontos, hogy tudd! Mindenki egyedi és megismételhetetlen! Azonban ismernünk kell képességeinket, hogy felelősséggel élhessük életünket és cselekedhessünk a hétköznapokban.

Szerintem elindulni az önismeret útján , az életünk legnagyobb kalandja. Nemcsak nagy, hanem izgalmas, olykor veszélyes kaland is! Ezért szükséged lehet útitársakra, olyanokra akik tapasztaltabbak, akik megéltek már hasonló kalandos utat, akik olyan módszereket ismernek, amelyek segíthetik az önmegismerést.

 

Ha vállalkozunk a kalandra tudnunk kell, hogy egy végtelen utazásba vágunk bele. Az önmegismerés nem egy állapot, hanem egy folyamat, amely életünket végigkíséri. Az útunk során érdekes tapasztalásokban lesz részünk. Valaki kitart velünk, valaki elmarad. Észrevesszük, hogy megváltozott körülöttünk a világ. Vagy nem is a világ, hanem mi magunk változtunk meg és mi látjuk másképpen az életünket? Eddigi értékrendünk megváltozhat, ami eddig fontos volt, most jelentéktelenné válik, akit, amit eddig észre sem vettünk az a kalandos utazás alatt fontossá válhat.

Az önmegismerés nem viseli a lagymatagságot. Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni döntéseinkért, cselekedeteinkért, önmagunkért. Meg kell tanulnunk élni. Élni a jelent. A múltunkból tanulhatunk, a jövőnk lehetőségeket rejt, de élni és cselekedni csak itt és most lehet! Ismét Popper Pétert idézem: „Az önismeretnek semmiféle akadálya nincs. Tehát ha valaki labilis önismeretben, annak az az oka, hogy nem akarja megismerni magát a maga teljes pucérságában.”

Most már csak egy kérdést kell feltenni önmagunknak! Hiszünk-e az utunkban, készen állunk-e a nagy felfedezésre? Ha hiszel önmagadban és abban, hogy célja van ennek az útnak, ha felelősséget tudsz vállalni a döntésedért, tarts velük! Kalandra fel!

 

  Dr. Kovács Szilvia orvos-pszichoterapeuta    
 
free pokerfree poker

Keresés

Egész-ség Bár Klub

Jelöljön a Facebookon!

Reklámok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelem - Impresszum - Médiaajánlat - Oldaltérkép